Nem, a békésen heverő kutya-macska tényleg csak sziesztázik, bármennyire is félreérthető az előző kép:

De megnyugtatásul közlök egy másikat, ami az állatszerető publikum keblét remélhetően melegséggel tölti majd el.

Utunk utolsó állomása az előírásszerű vízparti döglés volt, helyszíne egy pöpec kis sziget, Koh Rong. Mi Bertussal fellázadtunk és kemény 3000 Ft/bungalóval többet áldoztunk a szállásra, azért hogy ne közvetlenül a helyi diszkó fölött kelljen laknunk (ez a számításunk nem egészen vált be, de erről majd később). Nagyon helyes ki banánleveles bungalóik vannak, a helyi szokás szerint a fedél megemelve, hadd járjon szabadon ki-be a levegő.

A levegő is.

Mert amikor másnap beszédelegtem a fürdőszobába és elhelyezkedtem a klotyón, ezt láttam magammal szemben a falon:

Összehasonlításképpen mellette egy emberi tenyér:

Természetesen az egyetlen épeszű módon reagáltam, ami hasonló helyzetben elvárható: lerohantam a strandra és szóltam a többieknek, hogy gyorsan csodálják meg/fotózzák le. Elneveztük Gézának.

Ilyen helyeken ugyanis egy gekkó nagy kincs, mert megeszi a szúnyogokat (amelyek szintén szabadon közlekednek a megemelt tetőnek és a szakadt szúnyoghálónak köszönhetően). És minél nagyobb, annál többet. Szóval ellenségem ellensége a barátom.

Ilyen nagy példányt azonban eddig nem láttam, általában max. kisujjnyi gekkók szaladgálnak a falakon és csuklás/kattogásszerű hangokat hallatnak egész éjszaka. Én szeretem (de én még a müezzint is imádtam Jordániában).

Később átköltöztünk egy másik szállásra, de Géza (vagy egy másik hasonlóan nagytestű rokon) oda is követett minket: ébredés után háton fekve szerettem nézni, ahogy ki-be mászkál a banánlevél tető lyukain, miközben kint hajnalodik.